Dékány Kinga

Képes vagyok egy sorozat egész évadát végignézni egy nap alatt

Nem szeretek mosogatni, ezért feltalálóként első alkotásom biztos egy öntisztuló edény lenne

Egyszer Szarvason voltunk edzőtáborozni az egyesülettel és az egyik nap megengedték, hogy kajakozzunk, mondván már nem először csinálnánk. Négyen mentünk, két kettes kajakban. A barátnőmmel már vízre szálltunk, amikor eltört a kormánylapát, ezért nem tudtunk megfordulni. A másik hajóval is elindultak, de rögtön bele is borultak. Elkezdtünk rajtuk nevetni, de nem tartott sokáig, mivel a nevetés miatt elvesztettük az egyensúlyunkat és mi is beleborultunk a vízbe. Nem voltunk messze a stégtől, de mivel a hajó megtelt vízzel, nehéz volt fent tartani a felszínen. 45 perc és négy ember kellett ahhoz, hogy kihúzzuk a vízből